Ha iPhone-felhasználóként ön sem tudott kommunikálni a szeretteivel tegnap, akkor innen is üzenjük: mindenki jól van, az Apple rendszerébe került bogár. Ez az Android-felhasználókat nem érintette, így ott ütötték és vágták a kaliforniaiakat, ahol tudták.
Szerző(k): Zádori BenceA héten közzétették a legnagyobb befektetők által kezelt portfóliók változásait.
Szerző(k): Kovács ÁdámA demográfiai folyamatokhoz, a környezetvédelemhez, a technológiához, valamint az innovációhoz köthető vállalatok is megjelentek a VIG Alapkezelő új befektetési konstrukcióiban. De arra is felhívták a figyelmet, hogy óvatosnak kell lenni a kedvencekkel.
Szerző(k): Koncsek RitaVelence új – egyelőre kísérleti fázisban tartó – belépődíjas rendszere sok turistánál és helyi lakosnál húzta ki a gyufát. A szakértők szerint azonban indokolt volt a szigorítás, a túlturizmus által generált problémákat kezelni kell. Sok más város vezetője gondolkodik így – egyesek már beszéltek is ilyen jellegű terveikről, másokat pedig most ihlethet meg Velence példája. Leginkább azokat, amelyek a velencei szigorítások miatt extra turisztikai terhekkel szembesülhetnek a közeljövőben.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennÜzbegisztán most van abban a helyzetben, mint Magyarország 30-40 évvel ezelőtt. Az OTP Csoport kihasználva a helyzetet, megvásárolt egy korábban állami tulajdonban lévő bankot, a pénzintézet bemutatta a sikersztorit. Tudósítás Üzbegisztánból.
Szerző(k): Horváth BalázsA Sony működési nyeresége 5 százalékkal nőtt ebben az üzleti évben a képérzékelők iránti erőteljes kereslet miatt, annak ellenére, hogy PlayStation 5 konzoljának alacsonyabb eladásait prognosztizálja.
Szerző(k): Horváth TiborA vállalat célja, hogy mindenkinek segítsen hozzáférni a digitális világhoz.
Szerző(k): Zádori BenceMinden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban, rekorderedményt hozott a tavalyi év.
Szerző(k): H. B.A kínai elektromos autókat immár magas vámokkal tervezi sújtani az USA, és vélhetően Európa is kénytelen lesz berendezkedni a piacvédelemre. Az autógyártók egy része közelebb jön, de aki maradna a térségben, találhat egy optimális országot.
Szerző(k): Fellegi Tamás